2. Korinthus 6
Pál a maga példájával bíztat Isten kegyelmének méltó felhasználására
1Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét. †1Kor 3,9 2Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja. †Ésa 49,8 3Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. †Mát 18,6 4Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. †2Kor 4,2 5Vereségben, tömlöczben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben. †2Kor 11,23-27 6Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben, †1Tim 4,12 7Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel; †Eféz 6,11-18 8Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak; 9Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek; †2Kor 4,10-11 1Kor 15,30-31 10Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók. †Mát 5,12 Csel 5,41
Az apostol óv a hitetlenekkel való közösködéstől
11A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult. †2Kor 3,7 12Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben. †1Kor 2,2 1Kor 15,3 13Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket. †1Kor 4,14 14Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? †5Móz 7,2 1Kor 7,39 15És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? †1Kor 10,21 16Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. †1Kor 3,16 17Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, †Ésa 48,20 Ésa 52,11 Jel 18,4 18És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr. †Jer 31,19-33 Jer 32,38 Jel 21,3-7