Zsidók 9
Az ótestamentumi szent sátor és áldozat nem tökéletes ábrázolata a Krisztus áldozati halála által való tökéletes megbékéltetésnek
1Annakokáért voltak ugyan az első szövetségnek is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. †2Móz 25,8 2Mert sátor építtetett, az első, a melyben vala a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek. †2Móz 40,1-33 3A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének, †Gal 3,23 Fil 4,7 4Melyben vala az arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái, †1Kir 8,9 5Fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani. †2Móz 25,18-25 6Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére, †Ján 20,29 2Kor 5,7 Ésa 35,10 7A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz. †2Móz 30,10 8Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az első sátor. †Zsid 10,19-20 Ján 14,6 9A mi példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt, †1Pét 1,6 Róm 5,3 10Csakis ételekkel meg italokkal és különböző mosakodásokkal – melyek testi rendszabályok – a megjobbulás idejéig kötelezők. †Róm 5,3 11Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, †Zsid 8,6 12És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. †1Pét 1,19 13Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: †3Móz 16,4-16 14Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. †1Pét 1,19 15És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét. †Csel 13,39 16Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. †Jak 2,5 17Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes. †Ésa 40,6 1Pét 1,24 18Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül. †Ésa 40,6-7 19Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette, †2Móz 24,3-8 20Mondván: Ez azon szövetség vére, a melyet Isten számotokra rendelt. †Zsid 9,2 Jak 4,8 2Pét 1,7 1Ján 3,18 1Tim 1,5 21Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket hasonlóképen meghintette vérrel. †3Móz 8,10-30 22És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. †3Móz 17,11 23Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal. †Zsid 9,11-12 24Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk. †1Ján 2,1 25Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel; †Ján 1,13 1Pét 1,23 26Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. †Gal 4,4-5 27És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet: †1Móz 3,19 28Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják idvességökre. †1Pét 3,18